GLUTÉNMENTES SZENTÁLDOZÁS LEHETŐSÉGE
Kedves Hívek!
Katolikus egyházunk lehetővé teszi, hogy csökkentett gluténtartalmú[1] szentostyával is lehetséges a szentáldozáshoz való járulás a gluténérzékeny hívek számára. 1995-ben a Hittani Kongregáció kijelentette, hogy csak az áldozhat csökkentett gluténtartalmú szentostyával, akinek erre igazolt egészségügyi indoka van.
Templomaikban is lehetőség van erre a következő rend szerint:
Kérjük mindazokat, akik szeretnének gluténmentes szentostyával áldozni, jelezzék ezt a szentmise előtt a sekrestyében. Amennyiben az erre jogosult a szentmise kezdete után érkezik, ebben az esetben szentmise közben is, az evangélium felolvasásáig megteheti szándékának jelzését a sekrestyében.
Kérjük, hogy a hívek közösségének érdekeit és a templomunk adottságait is figyelembe véve, az áldozás végén járuljanak az erre jogosult hívek Krisztus testéhez!
Komárom, 2024. június. 30.
[1] Magyarországon az előírások szerint a 20 milligramm/kilogramm vagy annál kisebb gluténtartalmú terméket nevezhetünk gluténmentesnek. Ez az ostya sem teljesen gluténmentes, hiszen az egyházi előírások szerint búzából készül, de gluténtartalma annyira csökkentett, mely nem okoz egészségügyi problémát