Karácsony 2. vasárnapja, 2025. január 04.
Január 6-a, vízkereszt, Urunk megjelenésének főünnepe parancsolt ünnep, Egyházunk szentmisén való részvételre hív bennünket. Mivel hazánkban ez munkanap, a szentmisék rendje a következőképpen alakul:
18.00 óra Szőny
18.00 óra Komárom
Vízkeresztkor elvégezzük a hagyományos vízszentelést a szentmise keretében. Ebből a megszentelt vízből a kedves hívek is vihetnek haza otthonaikba, ahol ezt a vizet áhítattal, az Egyház szándéka szerint használhatják: tartsuk otthonaink bejárata közelében, ahol belépéskor keresztet vethetünk, vagy ha betegek vagyunk, akkor is hasonló módon használhatjuk.
A vízkereszt ünnepe utáni héten szívesen felkeressük a kedves híveket, akik szeretnék megáldatni házukat, otthonukat. Kérjük, jelezzék kérésüket a szentmisék előtt vagy után a sekrestyében.
Ha valaki otthon inkább családi körben szeretné elvégezni a ház, lakás megáldását, arra is van lehetőség. Megáldott matricákat vihetünk haza, amit az ajtófélfa fölé ragaszthatunk, egy kísérő imádság elmondása és szentelt víz használata mellett.
Szentmiséink a hét többi napján a szokott rendben lesznek.
Pénteken, január 9-én újra várjuk a fiatalokat az ifjúsági hittanra a közösségi házba.
Szeretettel hívjuk fel a kedves testvérek figyelmét, hogy a 2026-os évre már előre kérhetőek miseszándékok a sekrestyékben. Buzdítunk mindenkit Krisztus áldozatának felajánlására élő és elhunyt szeretteinkért, vagy bármilyen más szándékra. A szentmisék „díja” az új évben nem változott.
Van lehetőség az egyházközségi hozzájárulás („egyházi adó”) rendezésére is a megszokott módokon. Isten fizesse vissza százszorosan mindenkinek, aki támogatja közösségeink, plébániánk életét! Az éves összeg az új évben nem változott.